Érdekes fordulat jött el a magyar politikában: most van az a rész, hogy a Jobbik bekóstolta a Fideszt és annak holdudvarát. Nos, ha marslakó lennék, nem tudom, hogy annak örülnék-e inkább, hogy Bayer Zsolt végre megtudja, milyen az, amikor a rá jellemző fröcsögéssel írnak cikket ellene (vö. Vona G. levele), vagy azért szomorkodnék, hogy immár mindkét vitázó fél semmibe veszi a legalapvetőbb erkölcsi normákat. Most a Fidesz visszahívta "radikális" csapatait, és már Kövér László régi énjére is kedvesen nosztalgiázva emlékezünk. Egy új stílus kopog az ajtón, ami nem új Svájccá, de új Ukrajnává teheti kicsiny hazánkat. Már itt is van: gyűlölet az utcán, hangos, büszke zsidózás-cigányozás, megfélemlítés, terroristák. Most a Fidesznek kell megküzdenie ezzel, más nem kap támogatást. Kíváncsi vagyok, hogy sikerül. Mert nekünk, akik mostanában fogunk munkát keresni, családot alapítani, baromira nem mindegy, hogy milyen világ lesz.
Most, hogy egyre fokozódik a helyzet, nem is tudom, melyik pillanat e boldog időszak legboldogabb, legkatartikusabb pillanata (ez most olyan, hogy felsorolom, mik voltak és mik lesznek, csak én nem voltam Las Palmason). Például az új formaegyes szezon nyitófutama az egyik legizgalmasabb esemény talán éves szinten is, mondjuk a német alapfokú nyelvvizsga se semmi, az Asztalizene a Radnótiban (színház) meg a tanítási gyakorlat a Radnótiban (iskola), egyes szakdolgozatoknak a be türténő adása és ugyanezeknek a szakdolgozatoknak az el történő bírálása is roppantul fontosnak ígérkezik, betetőzve azzal, hogy mi a kecskét fogok csinálni teszemazt szeptembertől, na erre nézvést van egypár elképzelés, lehetőségeink messzemenően sokrétűek. Sarkadi Imre például, amikor kirúgták a rádióból, elment erdőkerülőnek.
Nem is tudom, miért nem alakult ez a blog szakdolgozatírós műhellyé, hiszen mást úgysem tudok írni, ebben viszont sok lehetőség rejlik. Az előbb említett szerző feleségének írt levelében például felsorolja, kiknek udvarolt azóta, hogy ő Párizsban van, és az egyik esetet, amikor ugyan a nőnél aludt, de nem feküdt le vele, és ez a nő reggel nem értette, hogy Imre miért nem eszik a reggeliből, így fejezte be: „Magyaráztam neki a paraszimpatikus idegekről, amit nem értett, én sem, aztán nem beszélgettünk többet.”
Van ez a nagy felfedezés, hogy a Szentmártoni Szabó Géza talált egy eddig ismeretlen Janus Pannonius-költeményt, vagyis eddig egy töredékét ismerték, aminek pont az izgi résznél lett vége, és most ő rátalált az egész szövegre. Elképzeltem, ahogy ez a tudósnak minden bizonnyal kiváló ember, aki tanárként nálam (és másoknál is) többször megbukott, szóval ez a derék régimagyar-fan vaskos, málladozó kódexeket lapozgat évekig, s egyszer, nohát, észrevesz valami ismerős részt, utánanéz, és kiderül, hogy ez valami elveszett/ismeretlen alkotás. Van ennek valami romantikája, vegyük észre, poros kéziratok, zizegő papír... Erotikája!
Valójában a Jelenkorban megjelent bevezető szöveg ( a februári szám mellékleteként olvasható a fellelt mű latinul és Sz. Sz. G. fordításában) tanúsága szerint a google books keresőjébe pötyögte be anagy tudós a sorokat, és ott tűnt fel neki a hasonlóság. Namost nem elvitatni akarom egy irodalom-filológiai szenzáció jelentőségét, csak megdöbbentő számomra, hogy a komoly filológusok a goggle segítségével fedeznek fel lappangó kéziratokat, műveket.
Egyébként meg nagyon kíváncsi lennék, van genetikailag determinált-e (megvan még?), hogy a nyelvészek fideszesek, és hogy ennek (burkoltan vagy kevésbé burkoltan) imádnak hangot adni az óráikon.
Tegnap este a Paxon, távgyógyítás-jóslás közben elhangzott bölcsesség: "a vasárnap szerencsenap, régen a vasárnap született gyerekeket vasárnapi gyerekeknek (sic!) nevezték". Ki hitte volna! Ezen kívül azt is megtudtam, hogy a jósnő energiaküldése után hárimszor körbe kell járni egy templomot, úgy hatásos igazán. A műsorvezető kollégája megkérdezte, hogy de milyen templomot?, erre az volt a válasz, hogy az mindegy, egy isten van, istennek nincs vallása. Hm. Zsinagóga? Mecset? De különben nem érdekes.
Megpróbálok rövid lenni, de muszáj beszámolnom az utóbbi napok történéseiről.
Jártunk a Corvintetőn az első Beugró partin, ami egyfelől egy hatalmas kamu, másfelől meg baromi szórakoztató volt. A műsort mindenki ismeri, gondoltuk, ugyanaz lesz élőbe, hiszen a plakát is azt hirdeti, hogy Kálloy-Molnár Péterrel és Szabó Győzővel. Namost ők csak egy rövid, keserves beszélgetés erejéig jelentek meg, utána elvileg velük lehetett volna bulizni. Amúgy a dolog arról szólt, hogy a műsorból ismert játékokban próbálhatták ki magukat a jelenlevő nézők. Nyilvánvalóan az amatőrök voltak a legkevésbé viccesek, volt viszont néhány színészpalánta, akik feldobták a dolgot. Ha ez ennyire szórakoztató volt, milyen lehet az eredeti műsort élőben nézni!
Aztán jött a karácsonyi ajándékba adott Palya Bea koncert a Trafóban, ami azért volt érdekes, mert Dés András ütőssel játszottak ketten, ennek ellenére teljesen betöltötték a számokat és a helyet is, nem hiányzott semmi a zenéből. Bélyről jövő örömmuzsikálást láttunk, több katartikus pillanattal. Sokkal jobban tetszett, mint az eddig általam látott-hallott dolgok tőle, de nem tudom eldönteni, hogy a furcsa párosítás egyszerűségéből fakadó erő miatt, vagy valami más okból.
Legutóbb pedig végre hasznát vettem a Filmklubszövetségbeli tagságomnak, meghívtak ugyanis egy premier előtti vetítésre, ami valószínűleg enélkül a kutyát se érdekelte volna. Nagyon hosszú volt, nagyon román, de érdemes volt elmenni. A film arról szól, hogy egy Koszovóba tartó NATO vonatszerelvényt minden utasítás ellenére megállít egy kis falu állomásfőnöke, aki mellesleg a gyerekként átélt világháborús bombázások óta várja, várja az amerikaiakat (amerikai katonák kísérik a szállítmányt). Most megérkeztek, és ott dekkolnak pár napig, ezalatt a lányok nem maradnak tétlenek, és hát sok szerelem szövődik. Két és fél órán keresztül azért megterhelő, de a közelmúlt politikai ellentmondásosságairól kitűnő szatíra.
A címe az, hogy California Dreamin'. http://www.youtube.com/watch?v=BvRsOBF9YnU
Most meg megyünk virslit venni, ha még van.
Beszereztem hát Schein Gábor új regényét, nem mondom, szép kötet. Alig olvastam belőle, úgyhogy egyelőre nem nyilatkozok, de annyi látszik, hogy a több évszázad különbséggel élt szereplők dialógusba hozása, egy hanggá gyúrása a divat: a Bolondok tornyában is ez van és a regényben is, itt azzal a fikcióval, hogy az angyal erre a két életre tud visszaemlékezni. Eddig elég sok szó esett a zsidó lét kérdéseiről, feltehetően ez az egész kötet egyik fő motívuma. Ja, és van benne 56 is, csak kicsit, de az egyik részt fel is olvasták belőle, és elég hatásos volt. Lincselés meg minden.
A bemutatóra meg kár, hogy nem jött el senki. Azért jó volt. A Nyitott Műhely kedves hely. Bár nem annyira misztikus, mint az Írók Boltja, legalábbis nekem nem az.
A Metallica-koncert majdnem annyira alapvető gyermekkori vágyam, mint az, hogy űrhajós lehessek, bár utóbbi esetben nem tudom biztonsággal rekonstruálni, hogy én javasoltam-e az óvónéninek az űrhajósos mondókát, mert már akkor élt bennem a vágy, vagy pedig az óvónéni által rám osztott mondóka kiváltotta érzület interiorizálódott bennem. Mindenesetre az biztos, hogy az eddigi legnagyobb koncertélményemnek is volt köze a Metallicához, ugyanis az Apocalyptica koncertje volt, ahol sok feldolgozást játszottak, zengett a metálsátor a reszeléstől. Nyilván nem ugyanaz, mint tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt, de hát a múltat nem lehet eltagadni - ha már a Scootert kihagytam a közgázon, ezt semmiképp sem szabad elszalasztani. Főleg, hogy Rita direkt a születésnapomra szervezte. Innen is köszönet érte, a harmincadikra kérek egy újabb Zep reuniont!
http://www.youtube.com/watch?v=aHyy4a4SVa0
Ja és holnap könyvbemutató a Nyitott Műhelyben, szeretnék ismerős arcokkal összefutni.
Két dolog jutott mostanában eszembe a könyvtári könyvekről. Az első, a vidámabb, arra a jelensége vonatkozik, hogy az olvasók mindenfélét benne szoktak felejteni a könyvekben, és ez kis szerencsével elér a következő olvasóhoz is. Valahol kiállítást is rendeztek a könyvtári könyvekben talált cuccokból (képeslapok, levelek, gyógyszerek stb.). Ennek egy külön fajzája, mikor valakinek a kölcsönzési listáját leljük meg, ezáltal bepillantást nyerve annak az embernek az érdeklődési körébe, aki ugyanazt a könyvet már a kezébe vette. Ez nagyon tanulságos dolog lehet, én egyszer az egyik irodalmi lap főszerkesztőjének a blokkját találtam meg.
Most meg, A műalkotás eredetében négy DM-pontot.
A másik dolog, hogy az ember néha eljátszik a gondolattal, milyen szabályok lennének egy általa kitalált világban. Namost az én "államomban" a könyvtári könyvek összefirkálásáért, aláhuzigálásáért az lenne a büntetés, hogy tőből levágnánk a "rossz" kezet, ilyen módon megtanítva a tetteseket ennek helytelen voltára, egyszersmind lehetetlenné is téve a visszaesést. Minősített esetben pedig a tett elkövetéséhez használt írószerrel kiszúrnánk a tettes egyik, tetszőlegesen kiválasztható szemét. Összefirkálni a kömyveket nemcsak a vakokkal kitolás (mert a szoftver így nem tudja felolvasni nekik), hanem egyszerűen főbenjáró tahóság is.
Szörnyű, hogy mire ráveszem magam, hogy bemenjek egy órára (kb. három hét), biztos, hogy pont azon a héten fog elmaradni.
Az meg egyenesen felháborító, hogy az Astoria közelében nincs egy olyan hely, kocsma vagy kávézó, bármi, ahol ne lenne büdös. Ahol nincs büdös, ott 500 JMF a kávé, az meg nem pálya. Egyébként mindenki füstben pácolódik. Attól, hogy eddig én is ezt tettem, még zavar újabban.
